A tökéletes cipő nyomában

Kétségtelen, hogy a női öltözködés általában nem a kényelemről szól, s így van ez a cipők esetében is. A legrosszabb, hogy amikor tündöklően szeretnénk megjelenni, akkor szinte biztos, hogy olyan cipőt húzunk a lábunkra, amelyben ötven métert nem tudunk megtenni kényelmesen anélkül, hogy felbuknánk a saját lábunkban, vagy úgy istenesen feltörné a lábujjunkat, sarkunkat, vagyis tulajdonképpen úgy ahogy van, az egész lábfejünket. A legfontosabb kritérium persze, a kinézet, és adott esetben az alkalmi elegancia, hogy igazán csábosak, és nőiesek lehessünk a topánkában.

A tökéletes cipő második jellemzője pedig: a kényelem. Senki nem szereti, ha esetlennek tűnik kedvenc lábbelijében, vagy ha belőle élnek a sebtapaszgyártók. Ma már talán kijelenthetjük, hogy léteznek minőségi, ugyan drágább, de kényelmes, elegáns női cipők, amelyekben nem kell attól félnünk, hogy vásárlás után jó, ha kétszer felvesszük, hanem örök kísérőnkké és kedvencünkké válnak. Biztos, hogy minden nő emlékszik legalább egy konkrét cipőre a gyűjteményéből, amely igazi favorit volt, és még a végét járván is inkább cipészhez vitte, mintsem szomorú búcsút vett volna tőle. Persze egy idő után mindegyiknél eljön a leselejtezés ideje, és kezdődik a harc: megtalálni az utódot. Ugye, hogy ismerős?

Valószínűleg van egy jól bevált formánk, amely hétköznapi munkába járásra, nem túl sportos szabadidős baráti összejövetelre megfelelő. Ezek a kényelmi darabok. És minden nőnél ott fekszik a szekrény mélyén A cipő. Ami nem mindennapra szól, eszméletlen dögösek vagyunk benne, de csak színházba vagy hódításra vesszük föl, mert kész kínszenvedés. Az ideális cipő egyszerre dögös, elnyűhetetlen, időtálló, sosem válik divatjamúlttá és még kényelmes is.

Sokan nem adják fel, és évekig kutatnak utána, ha pedig végre megtaláljuk, éveken keresztül hűek maradunk a márkához és gyártóhoz, és időről időre újravásároljuk. A fifikásabbak már akkor megvesznek belőle több garnitúrát, mikor még kapható a piacon, kiküszöbölve, hogy később esetleg már csak szájhagyomány útján terjedve találhatjuk meg a lelőhelyeket.

Ami a jól bevált formákat illeti: egyesek szerint az a legdivatosabb, ami elöl szabadon hagyja a lábujjakat. Van, aki a tűsarkúra esküszik, másik megelégednek a „sima” magassarkúval. A fiatalabbak a kényelmes balerinára teszik le a voksukat, az Y generáció az telitalpú, vagy éktalpú cipők szerelmesei. A vastagabb bokájú hölgyeknek nem ajánlott az elöl csatos cipő, a vékonyabb bokájúaknak viszont annál inkább előnyére válik. Ami pedig a színeket illeti? A fekete mellett szól, hogy mindenhez felvehető, a piros viszont egy megfelelő táskával vagy kiegészítővel mondhatjuk, felülmúlhatatlan. Szerintetek?